Amikor egy eddig rejtőző, kedves figura szerethető bort készít, azt hamar felfedezi a szakma is. Pláne, ha az illető káli-medencei és Kálinak hívják. Bemutatjuk Káli Balázst, Szentbékkálla fiatal, feltörekvő, őslakos borászát.

Állunk fenn a hegyen, és sok szempontból nem hisszük el a látványt. A káli arcok portrésorozatunk közben megismert Káli Balázs – a neve nem csal, tősgyökeres káli – mutogatja sorra a hegyeket: az ott a Gulács, az a Kopasz-hegy, ott a Badacsony, nicsak, látszik Fonyód is. Itt a látvány a táj miatt hihetetlen, a hátunk mögött pedig az enyészet miatt. Egymás mellett áll a történelmi töttöskáli templom kifelé-befelé düledező, elhanyagolt romja és Káliék szintén eléggé lepusztult pinceépülete. És itt jön be a képbe a legifjabb Káli, akinek nagy tervei vannak, hogy ha nem is kacsalábon nem forgó, de legalább csodapalotát varázsol a présház-pincéből.

Ő aztán nem bebíró

“A családunk ősi mezőgazdasági család” – kezdte a történetet Káli Balázs, aki talált 1870-es dokumentumot is a famíliáról. Szépen éldegéltek a szocializmusig, amikor a tagosítás során elvették a földjeik zömét, csak fél hektár szőlő meg a háztájihoz tartozó jószág maradhatott meg. A rendszerváltás után kárpótlással szereztek (vissza) újabb földeket, folytatódhatott a nagyobb méretű gazdálkodás. Jelenleg az ifjú Káli fogja össze a szőlészeti-borászati ügyeket, de a család apraja-nagyja sokat segít. Kiemelten a menyasszonya, aki intézi az adminisztrációt, címkéz vagy épp felkészül a borestekre.

A budafoki Soós István Szakközépiskolában kezdte a tanulmányait, a család szerette volna, ha kitanulja a szőlészet-borászatot. Ennek megfelelően a Budapesti Corvinus Egyetem azóta elcsatolt egyik karán tanulta tovább a szakmát. A diplomával a hóna alatt hazatért, aztán – szavai szerint – “kezdtem belefolyni az itteni gazdaságba, de apu elég nehezen engedte át a dolgokat”. Mások voltak az elképzeléseik, végül egy szentbékkállai bácsi hozta meg az áttörést 2007-ben, amikor felajánlotta Balázsnak, hogy művelje helyette a szőlőt, és a termést is dolgozza fel.

A teljes cikk – We Love Balaton

Share
vissza